Zenei hírportál

Hónap: 2021 október

Vicces póló képpel, felirattal.

vicces póló

vicces póló

Közeleg egy barátnőm születésnapja és erre az alkalomra próbálunk meg összehozni egy klassz bulit. Az a terv, hogy összegyűlünk valahol és ahogy lenni szokott, beszélgetünk és jól szórakozunk. Mindenkinek megvan a maga szerepe a dologban, mindenkire jut valami feladat, amit el kell intézni, hogy tökéletes legyen a buli!

Nekem az a dolgom, hogy egyen pólót szerezzek, ami egyben vicces póló is ugyebár. Mivel kerek szülinapról van szó, szám szerint a bűvös harmincasról, ezért tartottuk fontosnak, hogy legyen valami maradandó emlék belőle a végén. El is kezdtem gondolkodni azon, hogy egyrészt mi lenne az, amit szívesen látnánk viszont a pólókon, illetve az is kérdéseket vetett fel bennem, hogy vegyünk-e kész terméket vagy készíttessünk saját pólót?

Addig-addig nézelődtem a neten, amíg végül bele nem futottam a Los Polos pólóműhelybe, ami vicces póló kategóriában tényleg olyat tudott mutatni, ami egyből elnyerte a tetszésemet! Rengeteg pólóból választhatunk, számos felirat és minta, kép van a kínálatban. De ami még inkább megfogott bennük, hogy ha kedvem tartja, meg is tudom tervezni a mi egyedi vicces pólónkat az alkalomhoz illően! Continue Reading →

2021-10-17     0 Comments

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás