Zenei hírportál

A reptéri transzfer gondoskodott az utaztatásunkról!

Written on 2022-03-21   By   in Egyéb

Szponzorált tartalom

reptéri transzfer

reptéri transzfer

Adott volt a lehetőség, hogy akciós áron repjegyet váltsunk a barátunkhoz külföldre. Persze egyből felvillanyozódtam, hiszen egy kisebb társasággal utaztunk, nagy kalandnak ígérkezett, de miután rányomtunk a vásárlásra, hirtelen az jutott eszembe, hogyan fogunk eljutni a reptérre meg majd vissza, amikor megérkezünk, ugyanis nem igazán találtunk senkit, akinek van egy kisbusza és rá is ér majd.

 

Semmi gond, mondta az egyik lány a társaságból, neki van egy bejáratott módszere. És úgy is lett, mert reptéri transzfer által oldódott meg az utaztatásunk, nem kellett idegenekkel osztozni, sőt mindenkit külön haza is vittek!

 

Lebeszéltük a részleteket az MV TRAVEL személyszállító céggel, akinek van reptéri transzfer szolgáltatása is, mindezt pár perc alatt telefonon. Komolyan mondom, nem is gondoltam volna, hogy ennyire zökkenőmentesen megy majd minden, mert azt hozzá kell tenni, hogy késett vagy egy órát a gépünk hazafelé és mégsem számoltak felárat, ugyanis a cég nyomon követte a járatunkat és előre tudták, hogy késés lesz, így nem várakoztattunk meg senkit.

 

Nagyon profik, tényleg ajánlom mindenkinek! Sokszor hallottam rémtörténeteket, például legutóbb a barátnőm jött Magyarországra transzferrel Budapestről Pécsre, és azt mesélte, hogy várni kellett az utastársakra, addig meg a sofőr éppenhogy megengedte neki, hogy az autóban várakozzon, pedig nagyon hideg volt odakint. Szóval bennem volt a félsz, de igazából fölöslegesen, mert az Mv Travel reptéri transzfer profi!

 

Stílusosan utaztunk egy igényes, kiváló állapotú kisbusszal, amiben volt klíma meg minden, amit csak elvár az ember. A sofőr vezetésén érezhető volt, hogy nem ma kezdte, tehát minden szempontból pozitív élményeket kaptam ezzel az úttal. Az meg, hogy visszafelé sem kellett újra lejelenteni az adatokat, külön öröm volt, hiszen a kikapcsolódás, az utazás végülis fárasztó volt és tetszett, hogy mikor beültünk a transzferbe, a sofőr egyből tudta kit hova kell vinni! Ajánlom mindenkinek ezt a céget, ha reptéri transzfer kell bárkinek!

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás