Zenei hírportál

A gamer székek nem csak gamereknek valók.

Written on 2021-12-24   By   in Egyéb

gamer szék vásárlás

gamer szék vásárlás

Mikor eljött a 24. szülinapom, anya vett egy nagy levegőt, és óriási ajándékkal lepett meg. Nem kisebb dolgot adott nekem, mint egy angyalföldi lakást, olyat, ami minden álmom felülmúlta. Parkos környéken építették, volt a közelben uszoda, sportpálya és bringával az egyetemre is pillanatok alatt eljutottam onnan.

Természetesen köpni, nyelni nem tudtam, mikor megkaptam a kulcsokat, egy olyan mondat kíséretében, hogy „ez mostantól a te házad”. Nagy erőkkel meg is kezdtem a költözést. Mindenekelőtt a számítógépem vittem át, utána érkeztek az alap bútorok, fürdőszoba cuccok, ruhák és a gitárom. Egy héttel, és 4-5 autós ingázással később a lakás készen állt rá, hogy megkezdjük új, közös életünk.

Egy nagyon közeli gimis barátom szintén elköltözött otthonról, igaz pár hónappal korábban, mint én. Ő a 8. kerületben bérelt lakást, ami nagyon puccos volt, és kellemesen lehetett ott tölteni az időt, de a bérleti díjat nem csóró egyetemista pénztárcához szabták. A szerződése lejáratához közeledve felvetettem neki, mi lenne, ha beköltözne az én lakásomba, mindig jól kijöttünk, és így jelentősen meg tudnánk csappantani a költségeket. Rövid gondolkodás után belement, és a bérleti szerződése lejárata előtti napokon átszállítottuk az ő cuccait is. Continue Reading →

Vicces póló képpel, felirattal.

Written on 2021-10-17   By   in Egyéb

vicces póló

vicces póló

Közeleg egy barátnőm születésnapja és erre az alkalomra próbálunk meg összehozni egy klassz bulit. Az a terv, hogy összegyűlünk valahol és ahogy lenni szokott, beszélgetünk és jól szórakozunk. Mindenkinek megvan a maga szerepe a dologban, mindenkire jut valami feladat, amit el kell intézni, hogy tökéletes legyen a buli!

Nekem az a dolgom, hogy egyen pólót szerezzek, ami egyben vicces póló is ugyebár. Mivel kerek szülinapról van szó, szám szerint a bűvös harmincasról, ezért tartottuk fontosnak, hogy legyen valami maradandó emlék belőle a végén. El is kezdtem gondolkodni azon, hogy egyrészt mi lenne az, amit szívesen látnánk viszont a pólókon, illetve az is kérdéseket vetett fel bennem, hogy vegyünk-e kész terméket vagy készíttessünk saját pólót?

Addig-addig nézelődtem a neten, amíg végül bele nem futottam a Los Polos pólóműhelybe, ami vicces póló kategóriában tényleg olyat tudott mutatni, ami egyből elnyerte a tetszésemet! Rengeteg pólóból választhatunk, számos felirat és minta, kép van a kínálatban. De ami még inkább megfogott bennük, hogy ha kedvem tartja, meg is tudom tervezni a mi egyedi vicces pólónkat az alkalomhoz illően! Continue Reading →

Autófelszerelés – Egyéb termékek | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból.

Written on 2021-08-16   By   in Egyéb

Autófelszerelés - Egyéb termékek | Olajwebshop.hu - kenőanyag megbízható forrásból

Autófelszerelés – Egyéb termékek | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból

Autós holmikra volna szükségetek, de nem tudjátok, hogy hol érdemes körülnézni, ahol mindent megkaphattok egy helyen? Az olajwebshop.hu webáruházát és üzleteit egyaránt jó szívvel tudom ajánlani! Itt aztán tényleg mindenféle autófelszerelés, alkatrész, olaj és miegymás megtalálható, ráadásul egy helyen.

Ha bátrabbak, vagy egyszerűen csak járatosabbak vagytok a témában, akkor a webshop is minden információval és segítséggel elláthat benneteket írásos formában a termékekről. Például arról, hogy milyen jelölésekkel vannak ellátva a motorolajok, vagy hogy mit jelent egy láthatatlan kesztyű. De ha úgy érzitek, hogy szívesebben beszélgetnétek a szaküzletek valamelyikében egy eladóval az éppen keresett termékről, annak sincsen semmi akadálya.

A fővárosban négy helyen található olajwebshop.hu üzlet, ráadásul a város négy sarkában, tehát aki egy kicsit is mozgásban van a városban, az jó eséllyel beleütközik valamelyikbe. Van egy boltjuk Óbudán, egy Újpesten, egy Kelenföldön, egy másik pedig Kőbányán. De természetesen kérdés esetén csak szimplán felhívni is fel lehet őket, nem muszáj egyből oda menni – bár szerintem ez a legegyszerűbb megoldás. Continue Reading →

A mobil címkenyomtató előnyei.

Written on 2021-08-14   By   in Egyéb

mobil címkenyomtató

mobil címkenyomtató

Vannak olyan munkahelyek, ahol elengedhetetlen a mobilitás. Ennek okán az sem mindegy, hogy a nyugták kiállítására milyen megoldást választunk. A másik szempont a címkék nyomtatása kapcsán, hogy milyen gyakran kell működtetni a gépet és milyen mennyiségben nyomtatunk. Egy nagy áruházban a gyorsaság és a mobilitás alapkövetelmény. Folyamatosan jönnek-mennek az áruk, amelyek olykor a raktárat sem járják meg, viszont címkézni mindenképpen kell, hiszen törvényi szabályozás vonatkozik rá. Ilyenkor a mobil címkenyomtató lehet a legjobb választás, amit elérhetünk, hiszen rugalmasan alkalmazható. Ahol rendszeresen, de nem ipari mennyiségben van szükség a címkék nyomtatására, azonban mindig más helyszínen kell teljesíteni a nyugták kiállítását, ott a mobil címkenyomtató praktikus társ lehet a mindennapokban. A jól ismert márkák közül a Zebra magasan viszi a prímet, nem véletlenül, hiszen már bizonyított. A márkán belül többféle mobil címkenyomtató készülék közül választhatunk, mindegyik más és más tulajdonságokkal rendelkezik. Ennek köszönhetően bárki megtalálhatja közöttük a saját elképzeléseinek, igényeinek megfelelőt, csak fel kell mérni a kínálatot, melyet a cimke-nyomtato.hu weboldal tesz elérhetővé. Continue Reading →

Gourme Klub Budapesten.

Written on 2021-06-01   By   in Egyéb

gourme klub

gourme klub

Mi a jó a főzésben? Mondd meg Te! Mindenkinek más okokból jelent örömet, az biztos, hiszen van olyan, aki másoknak szeret vele kedveskedni, míg egyesek jó közös programnak tartják a főzést, de még milliónyi oka lehet annak, hogy ki miért szereti. A lényeg az, hogy ha jobban el szeretnél merülni benne, akkor a Gastropolis Gourme Klub áll rendelkezésére hozzá! A budapesti rendezvényhelyszín és egyben főzőiskola remek programokkal várja azon érdeklődőket, akik szeretnének egy kicsit jobban elmerülni a főzőcskézésben. Ehhez mindent megad: a teret, vagyis a helyszínt, a felszerelést, tehát az edényektől kezdve a konyhai gépekig, kis- és nagy berendezésekkel, ugyanakkor a minőségi hozzávalókat, hogy igazán finom ételek készülhessenek! A Gourme Klub egyúttal arra is rávezetheti a résztvevőket, hogy merjenek kísérletezni, hogy izgalmas, ízekkel és színekkel teli ételeket alktohassanak. A főzés egyfajta művészet, ami szerencsére egy olyan dolog, amit mindig lehet jobban és még jobban csinálni. Ebben is partner a Gourme Klub, amely Budapesten várja az érdeklődőket egyénileg és csapatban egyaránt! A főzőiskola számos esetben biztosít helyszínt és minden mást, amire csak szükség lehet egy csapatépítő tréninghez, ahhoz a főzés van a középpontban, egy főzőversenyhez, illetve azok számára is, akik tanulni szeretnének! Continue Reading →

Kisméretű kanapék a kisebb nappalikba.

Written on 2021-05-27   By   in Egyéb

kisméretű kanapék

kisméretű kanapék

A lakótelepi lakásokban, panelekben, nagyon meg kell gondolni minden centimétert, mit hol helyezünk el. Az embereknek szükségük van ülőbútorokra, fekhelyekre, asztalokra és sorolhatnánk, a teljes lakás berendezését, akár kisebb lakásban laknak, akár nagyobb családi házakban. Sajnos a kisebb helyekre mindez kisebb kivitelben, kisebb méretben is kell megtalálnunk.  Ez a fajta méretkínálat viszont elég korlátozott. A nagy bútoráruházakban, bútorboltokban a kisméretű kanapék ritkán lelhetőek fel, hiszen annak látványa nem annyira vonzó a bolt üzletpolitikája szerint. Pláne ha belegondolunk, hogy a hatalmas bútoráruházak tereiben, még kisebbnek látszódnak ezek a bútorok.

Éppen ezért számunkra mindenképp, a webáruházak kínálata lesz a befutó, ott biztos nagyobb sikerrel találjuk meg a kisméretű kanapék szélesebb kínálatát. Attól függetlenül, hogy a kisméretű kanapék között kell válogatnunk, itt is van ágyazható, fix, ágyneműtartós, kellemes dizájn kialakítású különböző stílusokban, változatos színekben. Continue Reading →

Ha 13 kerület fogászat, akkor Hegedűs Dental!

Written on 2021-05-24   By   in Egyéb

13 kerület fogászat

13 kerület fogászat

Az ember természetéből adódóan, nevezhetjük túlzott pozitivitásnak vagy éppen félelemnek, de sokan hajlamosak vagyunk halogatni a fogászati kezeléseket abban bízván, hogy majd magától rendeződik a dolog. Hát sajnos itt nem segít a pozitív életszemlélet, csakis a tettlegesség! Muszáj elmenni a fogorvoshoz, ha fáj a fogunk, mert nem fog helyrejönni magától, az biztos! Ellenben a Hegedűs Dental mint 13 kerület fogászat, tud nekünk segíteni abban, hogy minél egyszerűbben és gyorsabban, ezzel együtt tartósan és kíméletesen oldja meg a problémánkat! Ne halogassuk tehát a kezelést, ha szükség van rá, mert egyre csak rosszabb lesz a helyzet, az már biztos. Sokan képesek érzéstelenítés nélkül elviselni a különböző fogászati beavatkozásokat, de a 13 kerület fogászat esetében biztos lehet benne, hogy még az érzéstelenítő injekció beadása is kíméletesen zajlik! Ezután pedig végképp nem kell tartani a fájdalomtól, hiszen a kezelés így gondtalanul elvégezhető. A budapesti fogászat és cirkon központ gondoskodik róla, hogy a páciensek számára a lehető legjobb anyagokat kínálja fel, kiváló szakemberek közreműködésével. A minőség nagyon fontos, ezért olyan anyagokkal dolgoznak, amelyek tartósak és esztétikusak. Végeznek fogtömést, gyökérkezelést, foghúzást és fogpótlást egyaránt a 13 kerület fogászaton. Continue Reading →

Energetikai tanúsítvány azonnal? Az e-tanusitas.eu nem ismer lehetetlent!

Written on 2021-05-10   By   in Egyéb

energetikai tanúsítvány azonnal

energetikai tanúsítvány azonnal

Előfordul, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk. Emberek vagyunk, vérünkben van a halogatás. Ahogyan Pató Pál mondaná: „Ráérünk arra még!” A baj azonban ott kezdődik, amikor eladnánk az ingatlanunkat, megvan már a vevő is, írnánk alá a szerződést, de hopp! Nincsen energetikai tanúsítványunk. Kevés cég tudja azonnal kiállítani számunkra ezt a dokumentumot, azonban az e-tanusitas.eu a kivételek közé tartozik, ugyanis nekik elég 12 óra, szóval, ha az energetikai tanúsítvány azonnal kellene, őket kell keresni!

A minőségi szolgáltatásokat nyújtó cég az energiatanúsítványok terén is elsőnek számít, hiszen megkérdőjelezhetetlen szakértelmükkel akár a nap bármely szakaszában állnak rendelkezésünkre. Tisztában vannak azzal, hogy néha kimegy a fejünkből ez-az és előfordul az is, hogy az éjszaka kellős közepén jut eszünkbe az energetikai tanúsítvány azonnali szükségessége. Persze senki sem szereti, ha az éjszaka közepén zavarják és vannak indokok – mint például ez is –, amikor meg lehet várni a másnap reggel nyolc órát. Azonban tisztában vannak azzal, hogy mennyire kétségbeeshet valaki, ha elúszni látszik a nyélbeütött üzlet, így este és akár a hétvégéken is válaszolnak a telefonos megkeresésekre. Continue Reading →

Életem legjobb céges bulija még mindig motivál.

Written on 2021-04-16   By   in Egyéb

BalatonPro

BalatonPro

Mert ugye egy céges bulinak valami ilyesmi a lényege. A multi cégek elég régóta alkalmazzák már a csapatépítő játékokat a különböző divíziókon belül, nem is véletlenül. Én is egy elég nagy multinál dolgozom, és negyedévente járunk csapatépítőkre. Ezek a bulik azok, amik igazán motiválnak a munkára, és összehozzák a csapatot.

Az elmúlt évi csapatépítő játékok voltak eddig a legjobbak. Ezeket a BalatonPro rendezte, és hatalmas sikert arattak a cégen belül.

Ez a vállalkozás rendezvényszervezéssel foglalkozik, sőt kifejezetten specialista a témában. Nem csak csapatépítő játékokkal foglalkoznak, hanem lehet náluk szervezni lánybúcsút, legénybúcsút, születésnapot, lánykérést, de akár horgásztúrát is!

Én eddig a csapatépítőkről szereztem tapasztalatot a cégem által, de lehet, itt tartom majd a legénybúcsúm is. Mondom, hogy mik voltak ebben az egy évben! Continue Reading →

A hordozható számlanyomtató egyszerűen kezelhető.

Written on 2021-03-22   By   in Egyéb

hordozható számlanyomtató

hordozható számlanyomtató

Attól függően, hogy alacsony, közepes vagy éppen nagy teljesítményű nyomtatóra lenne szükség, ezek a készülékek minden igényt ki tudnak szolgálni a blokknyomtatás terén. Mivel többféle lehetőség áll rendelkezésre, először azt kellene felmérni, hogy milyen mértékben kerülne használatba a számla nyomtatáshoz való készülék, illetve hol. Ha ugyanis nem mindig fix helyszínen, akkor a hordozható számlanyomtató jöhet csak szóba, de legalábbis ez lenne a legkényelmesebb megoldás mind közül! Abban az esetben, ha a címkék nyomtatása rendszeres, ha állandóan kerülnek számlák kiállításra, akkor elengedhetetlen egy saját készülék. Ennek fényében a Dunasp.hu webáruház lehetőséget biztosít minden érdeklődőnek, hogy megtalálhassa a saját tevékenységéhez, tempójához megfelelő gépet. Continue Reading →

Az eladó cég értékének meghatározása.

Written on 2021-02-23   By   in Egyéb

eladó cég értékének meghatározása

eladó cég értékének meghatározása

Mi az EBITDA jelentősége cégeladás során?

Az EBITDA egy olyan mérőszám, amellyel a legkisebb eladó cégek tulajdonosait leszámítva, szinte minden cégtulajdonos találkozik a potenciális cégvásárlókkal való megbeszélései során. Mivel az eladó cég értékének meghatározása során az egyik legfontosabb kiindulópont, nem árt tisztában lenni a fogalommal és annak miértjével.
Olykor cash-flow helyettesítőként használják, legfőképp alaptevékenység kamatok és adózás előtti eredményét közelíti úgy, hogy közben nem számol a beruházások értékével, sem a befektetett eszközök értékcsökkenésével. Meghatározott képlet alapján számolnak vele, ami a következő:

Adózás előtti eredmény + fizetett kamatok – kapott kamatok + értékcsökkenési leírás. Continue Reading →

Ha fesztiválra megyünk, akkor legyen egyen pólónk!

Written on 2021-02-22   By   in Egyéb

pólónyomás

pólónyomás

Életem része a zene. Vagy talán mondhatnám úgyis, hogy nem tudok élni a zene nélkül. Sőt, elmondhatom magamról, hogy amikor egyedül vagyok otthon, akkor a zene az, ami igazán kikapcsol és megnyugtat.

Amikor még az általános iskolába jártam, akkor kezdődött minden. Volt lehetőség zenét tanulni és a szüleim az első adandó alkalommal be is irattak. Hegedülni tanultam. Vagyis tanítottak jobban mondva. Őszintén megvallva nem szerettem a hegedülést, valahogy nem az én műfajom volt. Elismerem, hogy nagyon szép hangszer, gyönyörű dolgokat lehet vele csinálni, de nem az én hangszerem, inkább meghagytam másnak. Valamint úgy vagyok vele mind a mai napig, hogy ami nem megy, azt nem szabad erőltetni.

Ezért is alakult úgy, hogy a hegedűről a gitárra váltottam. Elmondtam a szüleimnek, hogy nem szeretem a hegedülést, ezért átirattak a gitárra. Ez már egy remek döntés volt, mert az első pillanattól kezdve imádtam. Szó szerint. Vagyis imádom a mai napig.

A gitártól valahogy egyenes út vezetett a rock zenéig és természetesen a koncertekig. A zenéhez kapcsolódódan ez a másik dolog, amit imádok: a koncerteket és a fesztiválokat.

Így volt ez idén nyáron is. Az egyik nagy nyári fesztiválra mentünk a barátnőimmel. Ha fesztivál, akkor természetesen ki kell rúgni a hámból és az egyik őrültség, amit kitaláltunk, hogy egyen pólóban megyünk. Mind a hármunknak ugyanolyan feliratú pólója legyen.

Én vettem a kezembe a szervezést, de őszintén megvallva még nem nagyon volt dolgom ilyennel, így egyszerűen csak rákerestem arra, hogy pólónyomás. Az első találatok közöt volt a lolmartk.hu oldal, ahol remek ajánlatokat találtam.

Mivel fesztiválra készültünk, így az oldalon logikusan az alkoholos kategóriát választottam. Mi mást? Az alkoholos feiratú pólókon belül további 3 alkategóriából választhatunk. Sör, bor, pálinka. Nyilván mivel Magyarországon vagyunk, így adott, hogy ez a 3 fő kategória, amiből választani szoktak a vásárlók. Continue Reading →

Gastroyal gluténmentes ételek.

Written on 2020-10-13   By   in Egyéb

gluténmentes ételek

Aki valamilyen érzékenységgel rendelkezik a táplálkozás terén, annak nagyon nem lesz mindegy, hogy milyen alapanyagokból lesz egy étel elkészítve. Ha Ön lisztérzékeny, akkor ott gluténmentes ételek kellenek, másképpen egészségügyi problémák fognak jelentkezni! Innen rendelhet ilyen esetben: http://www.gastroyal.hu/etlap/paleo-glutenmentes-laktozmentes-etelek Hogy miért kell ügyelni a liszttel, az tiszta sor: csakis gluténmentes alapanyagok esetén nem jelentkezik kellemetlen, diszkomfort érzet a gyomor tájékán. A gluténmentes termékek ma már egyre nagyobb teret nyernek a mindennapokban; nem csoda hát, hogy a Gastroyal esetében is külön szekciót kaptak maguknak, hiszen évről évre egyre több ember szorul rá arra, hogy a gluténmentes ételek listája egyáltalán megjelenjen egy étlapon. Continue Reading →

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás